1. rész

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ez a nap is el fog jönni… Már lassan egy hónapja kiköltöztem a családommal Szöulba, mivel édesapámnak olyan lehetősége akadt, hogy itt dolgozhat három évig. Mindig is tudtam, hogy iskolába kell majd járnom, de annyi haladékot kaptam, hogy legalább egy kicsit megszokjam a nyelvet és a környezetet.

Mivel édesapám koreai származású, a nevemet is az alapján kaptam, így nem lesz nehéz beilleszkednem. Vagyis titkon nagyon reméltem, hogy ezzel nem lesz probléma. Ugyan a nyelvet otthon tanulgattam - édesapám segítségével -, de igazából sosem tudtam hasznát venni.

Édesanyámnak nehéz dolga volt otthon, mikor a koreai származású férfival beállított a szülei házába. A családban senki sem nézte jó szemmel, de ez nem zavarta anyát, így kitartott a férfi mellett. Az idő múlásával elfogadták inkább tudomásul vették, de még mindig nem fogadták el teljesen. Az sem tetszett nekik, hogy elköltöztünk, de ezzel már nem tudtak mit csinálni, így ezt is kénytelenek voltak tudomásul venni.

A szobámban gubbasztottam és a gépem előtt ültem. Barátnőmmel végre tudtam beszélgetni egy kicsit, így elpanaszolhattam neki gondjaimat, bajaimat. Rendesen kiveséztük a koreai pasikat is, hiszen már régóta nagy kpop rajongók vagyunk. Mindig is arról álmodoztunk, hogy egyszer találkozhatunk valamelyikkel élőben, és én most közelebb kerültem ahhoz, hogy meg is valósítsam ezt.

            - Ugye, tudod, hogy holnap már iskolába kell menned? – nézett be a szobámba faterom – Jó lenne, ha korán lefeküdnél!

            - Értettem! Ígérem, nem maradok fenn sokáig– hazudtam.

Még szép, hogy nem fekszek le aludni korán, akkor hamar eljön a holnap. Nem akarok másnapot – jártak a fejemben a gondolatok.

            Nagyon izgultam, még vacsorázni sem tudtam. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy milyenek lesznek az osztálytársaim, hogyan fognak fogadni. Abban viszont biztos voltam, hogy egyből meg fogják látni rajtam, hogy csak félig vagyok koreai.

Biztos mindenki be fog szólni emiatt, nem akarom, komolyan nem akarom. Inkább nem is megyek, majd azt hazudom, hogy még kell egy kis idő – döntöttem el hirtelen magamban.

            Az előttem heverő papírlapra kezdtem el firkálni, de csak egyetlen egy szó jutott eszembe, ami nem volt más, mint Yesung neve. Ő egy nagyon híres idol, az Innocent Planet nevű öttagú fiúbanda főénekese és egyben leadere is. Már lassan egy éve, hogy teljesen odáig meg vissza vagyok érte. Mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer összefutok vele valahol.

Szemem sarkából láttam, ahogy apám ismét elsuhan az ajtóm előtt. Kezdett egyre jobban idegesíteni, így vonakodva, de felálltam a székből és becsaptam az ajtót.

            - Ne csapkodd azt az ajtót! Mit ártott neked, hogy ilyen kegyetlenül bánsz vele? – hallottam, ahogy anyám felkiált a konyhából.

            - Az legyen az én dolgom! – kiabáltam vissza.

Pufogva ültem vissza a helyemre, bepötyögtem kedvencem nevét a lejátszóba, és szinte max hangerőn üvöltetni kezdtem a zenét.

            - Halkítsd lejjebb azt a zenét! – verte az ajtómat a dühös faterom. – És azonnal indulás az ágyadba! Nem mondom el még egyszer!

            Hangosan fújtam ki a levegőt, majd a hifihez léptem, és lejjebb csavartam a hangerőt.

            - Még nem vagyok álmos – mondtam szinte magamnak.

            - Hallottam! És nem érdekel az ellenvetésed!

            Visszaültem a gép elé, és ismét bámulni kezdtem ki a fejemből. Újra beszélgetni kezdtem a barátnőmmel, aki felvidításképpen képeket küldött nekem Yesungról. Hát, azt gondolom, senkinek nem kell említenem, hogy teljesen elolvadtam. Olyan melegem volt, mint nyáron negyven fokban.

            Persze engem sem kell félteni, válaszképpen én is özön képet küldtem Heechulról. Róla annyit kell tudni, hogy Yesung csapattársa, és persze a barátosném teljesen meg van halva érte.

            Az idő rohamosan száguldott, és ugye az időeltolódás miatt itt már javában éjszaka volt. Elszomorodtam, mikor a falón lógó órámra néztem.

            - Hah, ideje ágyba bújnom – ingattam a fejem.

            Elköszöntem mindenkitől, majd felkaptam a székről a pizsamámat, és kiviharzottam a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, felvettem a kutyás nadrágomat, hozzá a fehér pólómat, majd gyors léptekkel száguldoztam vissza a szobámba.

            Fel-alá járkáltam a kicsi szobában, nem tudtam magammal mit csinálni. Ismét bekapcsoltam a zenét, és próbáltam lehiggadni. Még a ruháimat is összepakoltam, rendet csináltam. Legszívesebben megnéztem volna egy filmet, de mivel már elmúlt éjfél, nem tartottam jó ötletnek.

            Nem volt más választásom már, minden ragyogott, mindenhol rend volt, ruháim elpakolva. Kikapcsoltam a hifit, lekapcsoltam a villanyt és bemásztam a takaróm alá.

            Ahogy bőröm a hideg ágyhoz ért, kirázott a hideg. Fogaim egy pillanatra vacogni kezdtek, de a lepedő gyorsan bemelegedett, és vacogásom is hamarosan abbamaradt.

Nem tudtam elaludni, képtelen voltam rá. Hasamban óriási gombóc nőtt, egyre idegesebb lettem. Szememet megpróbáltam lehunyni, de még így sem sikerült megnyugodnom. Oldalamra fordultam, szorosan behunytam a szemeimet, és képzeletben számolni kezdtem a bárányokat, ahogy ugrálnak előttem.

Egy óra elteltével még mindig forgolódtam, hevesen próbáltam kikapcsolni az agyamat. Aztán hosszas kínlódás után végre elaludtam.

Másnap reggel arra keltem, ahogy az ajtóm nyikorogva nyílik ki.

- Jó reggelt, kicsim! Ideje felkelned! – lépett be a szobámba apa.

- Mi? Már reggel van? – tapogatózni kezdtem a telefonom után, nem tudtam elhinni – Még csak fél hat van! Miért kell ilyen korán kelnem? A telefonom be volt állítva hat órára. Hagyjál még aludni!

- Szó sem lehet róla! Nem késhetsz el már az első napodon! – mondta, és azzal a mozdulattal lehúzta rólam a takarót.

Felültem az ágyban, megdörzsöltem a szemem, és kikászálódtam belőle. A szekrényemhez csoszogtam, és valami értelmes ruha után keresgéltem. Nem sok mindent láttam még, így találomra választottam ki egy farmert és egy pólót. Lassan öltöztem fel, majd mikor végeztem, lementem a konyhába.

- Jó reggelt! – köszöntem illedelmesen.

- Neked is, gyere, reggelizz valamit – lépett elém anya, és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Köszönöm, de nem vagyok éhes. Inkább kimegyek, szívok egy kis friss levegőt.

Az udvarra érve mélyen szívtam be a levegőt, teletöltöttem a tüdőm. Óvatosan, fokozatosan fújtam ki.

- Ideje indulnod! Le fogod késni a buszt! – kiabáltak ki az ablakon a szüleim.

Most ezeket a szavakat akartam a legkevésbé hallani. Gyomrom ismét görcsbe rándult, és remegő térdekkel mentem vissza a házba. Bent felkaptam a hátamra a táskámat, belebújtam a legkényelmesebb cipőmbe, és útnak eredtem.

Kényelmesen sétáltam a buszhoz, nem érdekelt, ha lekésem. Út közben bedugtam a fülem, Yesung gyönyörű és édes hangja szólalt meg. Ennek hatására sikerült egy kicsit ellazulnom.

A buszmegállóhoz érve lassítottam a lépteimen. Megláttam, hogy az egyik pad éppen szabadon van, így levetettem magam oda. Csak ültem és nézelődtem, miközben a busz még sehol sem volt. Egyre több diáknak látszó gyerek és fiatal érkezett a megállóhoz. Fülemben még mindig szólt a zene, nem igazán volt kedvem ismerkedni. Így inkább magam elé bámultam, és bal lábammal egy kavicsot kezdtem rugdosni

Játékomból a közelgő busz zaja zökkentett ki. Felálltam a padról, és elfoglaltam a helyemet a sorban. Hangos fékezéssel megállt a jármű előttünk, és kitárta ajtaját. Mindannyian felszálltunk rá, és a legközelebbi szabad helyre leültem. Az ablak mellett helyezkedtem el, csendben bámultam kifelé, miközben azon járt az eszem, hogy még meggondolhatom magam, és hazamehetek.

Húsz perc múlva ismét megállt a busz, és kénytelen voltam leszállni. Innen már nincs, visszaút. Elindultam az iskola irányába. Megálltam a kapuban, és csak bámultam az udvarra. Persze, a kíváncsi tekintetekről igyekeztem nem tudomást szerezni, de szinte minden második diák engem figyelt.

Behúztam a nyakam, és megindultam, meg se álltam az igazgató irodájáig. Egyből behívattak, így itt sem kellett sokáig maradnom. Megkaptam, hogy melyik osztályba fogok járni, a tanáraim listáját és az órarendemet.

Az igazgató felajánlotta, hogy elkísér a leendő osztályomhoz.

- Látom, nagyon izgulsz, de erre semmi okod nincs. Meglátod, minden rendben lesz! – próbált megnyugtatni út közben – Meg is érkeztünk! További szép napot!

- Viszlát! – mondtam, és azzal az ajtó felé fordultam. Bekopogtattam, kezemet a kilincsre tettem, és elhúztam az ajtót.

Az osztályfőnököm a tábla előtt állt, a tanári asztal mögött.

- Oh, gyere csak be nyugodtan – mondta kedvesen, és felém lépett. Az asztalához vezetett, majd megállt mellettem, és az osztályhoz szólt, akik meglepett tekintettel bámultak rám. Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam.

- Figyeljetek ide egy kicsit! Szeretném bemutatni nektek az új osztálytársatokat, Shin Hyunsoo-t. Mától ő is ebbe az osztályba fog járni, kérlek benneteket, hogy segítsétek, amiben lehet – mondta, azzal bíztatóan rám mosolygott.

Behunytam a szemem, próbáltam összeszedni magam. Pár másodperc elég volt hozzá, így gyorsan bemutatkoztam:

- Sziasztok, a nevem Hyunsoo, Európából költöztem ide egy hónapja. Édesapám koreai származású, édesanyám magyar. A nyelvet kiskorom óta beszélem, így nem okoz gondot. Köszönöm a figyelmet – mondtam, majd gyorsan meghajoltam.

- Tessék, itt vannak a könyveid, és nézd csak, ott, Eunhyuk mellett van egy hely, ülj le oda.

Remegő kezekkel vettem át a könyveket, majd az újdonsült helyemre sétáltam. Nem néztem senkire, csak magam elé bámultam, nehogy felbukjak egy táskában.

A padhoz érve letettem az asztalra a könyveket, levettem a hátamról a táskám és leültem. Csendben ültem a helyemen, nem beszéltem senkihez.

Az órának hamar vége lett. A szünetben a könyveimet nézegettem, mikor egy magas, nagyobb darab ember állt elém. Ijedtem ugrottam egyet, és majdnem leestem a székről.

- Látod, Shindong, mondtam, hogy meg fog ijedni tőled! – röhögött hátul egy barna hajú fiú, aki már a hasát fogta a nevetéstől.

A fiú mérgesen nézett rá a másikra, aki ennek ellenére folytatta hahotázását.

- Ne haragudj, hogy megijesztettelek, nem akartalak – fordult újra felém a vadidegen. – A nevem Shindong, üdvözöllek az osztályban.

- Öhm… szia, a nevem… a nevemet már tudod – próbáltam laza lenni.

- Igen, már tudom – mosolygott rám – Yah! Lee Donghae, nyomd ide a képed, és mutatkozz be!

- Minek? – kérdezett vissza.

- Ne legyél paraszt, és gyere ide!

- Erre semmi szükség nincs! – emeltem fel a kezem és hadonászni kezdtem. A fiúk meglátva a reakcióm, hangos nevetésben törtek ki.

- Haha, te se jössz be neki – fogta a hasát Eunhyuk, és visszaült mellém.

- Szia, padtársam, úgy gondolom, jól ki fogunk jönni egymással – nyújtotta a kezét, miközben széles vigyor terült el az arcán.

- Ühüm – bólintottam, és kezet ráztam vele.

- Ha szépen megkérlek, mesélsz nekem Európáról?

- Persze, nagyon szívesen. – mondtam félénken, és belefogtam mondandómba.

Az egész szünetet végigmeséltem, és egyre többen gyűltek körém. Azt is megkérdezték, hogy miért költöztünk ide, és meddig maradunk. Egészen addig hallgattak engem, amíg be nem csengettek. Ekkor mindenki visszaült a helyére, az óra elkezdődött.

A nap gyorsan eltelt, Eunhyukkal és Shindonggal sikerült elég hamar jó kapcsolatot kialakítanom. Még a buszhoz is kikísértek, de ahogy észrevettem, még négy fiú követett minket, és elmélyülten beszélgettek egymással. Látszódott rajtuk, hogy nagyon jó barátok, valószínűleg régóta ismerik egymást, és nagyon észre se veszik, hogy itt vagyok.

Volt közöttük egy szőke hajú fiú, aki Shindong mellett sétált. Magamban azért megjegyeztem, hogy nagyon jóképű. Aztán volt egy alacsony is, aki nagyon törékenynek nézett ki, mellette egy barna hajú fiú haladt, aki kicsivel magasabb volt nála, és folyamatosan Eunhyukot bámulta. Ha minden igaz, Donghae volt a neve, de a nyakamat nem mertem volna rátenni. Leghátul pedig egy nagyon magas, barna hajú fiú ballagott, zsebre dugott kezekkel.

A busz egy percet sem késett. Eunhyuk kedvesen köszönt el tőlem, és még integetett is.

Nem tudtam, hogy mi fog várni rám holnap, az is lehet, hogy már hozzám se fognak szólni. De azért pozitívan csalódtam a mai napban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kedvesen fognak fogadni. Inkább a fiúk, mint a lányok, akik szúrós tekintettel néztek rám.

Az is lehet, hogy a fiúk is csak azért foglalkoztak velem, mert friss hús érkezett az osztályba – gondolkoztam a buszon ülve.

Hazaérkezve rajtam kívül senki nem volt itthon, így nyugodtan elmélkedhettem a mai napon. Ledobtam a táskámat az előszobába, addig, amíg levettem a cipőmet, majd ismét felvettem, és felvittem a szobámba.

            Visszamentem a konyhába, hogy keressek magamnak valami ehető dolgot. Kipakoltam a hűtőből, kivettem az fiókból egy kanalat. Majd a szekrényhez léptem, és egy tányért vettem elő. Leültem az asztalhoz és megvacsoráztam. Miután végeztem, elpakoltam magam után, és a szobám felé indultam.

            Levetettem magam az ágyra, és a fiúk kavarogtak a fejemben. Folyton előugrott a szőke hajú arca.

            - Megjöttem! – kiáltott lent anya.

            Lepattantam az ágyról és leszaladtam hozzá.

            - Szia, milyen napod volt ma? – kérdeztem érdeklődve.

            - Ugyanolyan, mint a többi, de inkább mesélj, milyen volt az első napod?

            - Hát, elég kedvesen fogadtak, már két fiúval megismerkedtem az osztályból.

            - Az nagyon jó, látod, mondtuk mi apáddal, hogy nem kell aggódnod. De mondd csak, jóképű az a két fiú? – próbálta kiszedni belőlem.

            - Anya! Majd pont veled fogom ezt megbeszélni!

            - Jól van, jól van! Ne harapd le a fejem, csak kérdeztem – mondta bűnbánó arccal. Még egy darabig próbálta kihúzni belőlem, hogy hogyan is nézhetnek ki, de nem sok sikerrel járt.

A kis beszélgetésünk után távoztam a konyhából, felmásztam a szobámba, és leültem a laptopom elé. Szerencsémre a barátnőm éppen fent volt, így elmeséltem neki az első napomat. A szőke fiúról nem szóltam neki semmit, hiszen még a nevét sem tudtam.

            Meséltem neki a padtársamról, és Shindongról is. Persze a lányokról is elmondtam mindent, hogy milyen utálatosan néztek rám, hogyan viselkedtek velem. Bár isten igazából kevésbé érdekelt a véleményük. Sokkal inkább a másnap érdekelt. Rettentően kíváncsi voltam, hogy hogyan fog fogadni az osztály.

            - Ne is foglalkozz velük, de gyorsan mondd csak el, milyen fiúkkal vagy te jóban?

            - Azt azért nem mondanám, hogy jóban vagyunk, csak beszélgettünk. De azért tömören elmondom neked. Az egyik a padtársam, Eunhyuk, elég helyes és nagyon aranyos. Bár az elején úgy tett, mintha ott se lennék. A másik pedig egy nagydarabocska fiú, Shindong. Ő volt az első, aki odajött hozzám.

            - Ah, szóval egy fiú a padtársad? Nem semmi!

            - Igen, és mondom, hogy helyes srác, de az én Oppámnál nem helyesebb! – jelentettem ki.

- Persze, mert a te Oppád tökéletes!

- Így van, ő a leghelyesebb a világon! – helyeseltem. Aztán persze, eszembe jutott a szőke hajú fiú is, aki van annyira jóképű, mint Yesung Oppa. De ezt inkább még mindig megtartottam magamnak.

Még egy jó órát beszélgettünk, mire eldöntöttük, hogy ideje lenne végre nyugovóra térni.