6. rész

- Jaj, Hyunsoo, ne haragudj, nem téged akartalak megdobni. Csak Shindong bebújt az ajtó mögé. Ugye, nem haragszol? – nézett rám boci szemekkel Eunhyuk. – Nagyon fáj?

- Nem, semmi baj, túl fogom élni – mondtam, azzal felvettem a párnát a földről, és mindenki meglepetésére visszahajítottam. Szerencsétlenségemre viszont nem a kis padtársam találtam el, hanem Sungmin fejét érte a támadás.

Szám elé kaptam a kezem, de a nevetésemet már nem tudtam visszafogni.

- Ne haragudj!

- Na, most ezért megfizetsz! – állt fel, és megint felém repült egy, de ügyesen kikerültem, és ennek Shindong már annyira nem örült.

- Yah! Lee Sungmin! Most halott vagy! – kiabálta, és a párna fiú hasán landolt. Ketten jól eldobálóztak, majd mindenki becsatlakozott a játékba.

Bebújtam a fotel mögé, ezzel is védve magamat. A fiúk is különböző helyeket választottak menedékül, de azért a szemtől-szembeni támadást is elég sűrűn alkalmazták. Shindong úgy gondolta, hogy neki nem elég egy, így megkaparintott még egyet. Aztán fejébe szállt a bátorsága, és megindult a többiek felé, mindkét kezével hadonászva.

Eunhyuk és Donghae úgy gondolták, hogy kicsalják a medvét a barlangjából, ezért kirohantak az udvarra. Barátjuk persze, kopóként szaladt utánuk, így fel sem tűnt neki, hogy merre tartanak.

Kint körülbelül harminc fok tombolt, de ez sem zavarta őket. Sungmin is utánuk ment, végül mindannyian csatlakoztunk hozzájuk. Egyikük se adta fel, még az se volt baj, hogy a hajuk annyira vizes volt már az izzadságtól, hogy teljesen a bőrükhöz tapadt.

Kyuhyunnak pimasz mosoly jelent meg az arcán, mikor meglátta a locsolócsövet. Tudtam, hogy ebből nem csak sima kézmosás lesz…

Odaszaladt, felkapta a földről a végét, és szólt Sungminnak, hogy nyissa meg a csapot. Donghae felé irányította, majd a hirtelen kilövellő víz másodpercek alatt bőrig áztatta a fiút. Aztán következett Eunhyuk, Shindong és még Ryeowook is kapott egy nagy adaggal. Akkor locsolt, mikor senki sem figyelt oda, így nem lehetett menekülni előle.

A végére senki sem úszta meg, ott álltunk bőrig ázva, de Kyuhyunnak nem volt ennyi elég, folytatta akcióját. Sungminnal összenéztünk, és mintha kitaláltuk volna egymás gondolatát, egyszerre osontunk be a konyhába. Két nagy fazekat megtöltöttünk vízzel, kilopóztunk a fiú mögé, és a nyakába öntöttük. Bosszúból persze, megint a slaggal kaptunk, de jót nevettünk rajta.

Ekkor Sungmin vigyorogva a csaphoz lépett, és elzárta azt. A nyomás egyre jobban csökkent, és csakhamar a víz elfogyott. Ekkor Kyuhyun belenézett a locsoló végébe, de a szőke hajú újra kinyitotta, ennek köszönhetően a vízsugár az arcába ömlött.

Donghae és Eunhyuk összebeszéltek, és közös akcióba kezdtek. Legelőször Kyuhyunt vették célba, majd addig püfölték, amíg az el nem szaladt előlük, és a locsolót el nem hajította.

A következő alanyuk Ryeowook és Shindong lett, bár ők nem hagyták magukat, és ellentámadásba kezdtek, míg végül az egész udvart körbefutották. Közben leültem a fűbe, és nagyokat nevettem a fiúkon. Sungmin is helyet foglalt mellettem, majd együtt szórakoztunk a barátainkon.

Az egyik pillanatban egy párna repült felénk, mikor a mellettem helyet foglaló szőke fiú felugrott, és elém vetődött. Szembe került velem, és szemembe nézett, majd vigyorogni kezdett. A lendülettől persze, hátradőltem, és a könyökömmel támaszkodtam meg. Az egész úgy hatott, mintha ezt előre megtervezték volna.

Ezt tuti kitervelték! Ezek szövetkeztek ellenem! Na, ezért még kapnak! – mondtam magamban, majd vállai felett kibújtam, és megnéztem, hogy ki a tettestársa. Ryeowook állt tőlünk körülbelül két méterre, és szája a füléig ért. Hát, persze, gondolhattam volna… A kis Wookie :D

Visszafordultam Sungmin felé, majd gyönyörű szemeibe néztem. Szívem hevesebben kezdett el verni, bár nem tudom, hogy mire vártam. Talán arra, hogy megcsókoljon? Ezt a gondolatot gyorsan kivertem a fejemből, de azért még mindig a földön hevertem.

A fiúnak látszólag tetszett ez a kialakult – mondhatni kellemetlen - helyzet, bár be kell valljam, én is hozzá hasonlóan éreztem magam. Szemeimről ajkaimra pillantott, majd tekintete újra az enyémet kereste. Zavarba jöttem, és éreztem, ahogy arcomat elönti a melegség.

- Óó... drága madárkáim, hát, ti mit csináltok… – lépett mellénk Eunhyuk, és leguggolt hozzánk. – Sungmin? Te mi a jó istent csinálsz? – kérdezte most már tőle, mikor meglátta, hogy arcunk csupán centikre van egymástól.

- Menj el, Eunhyuk! – szólt rá a másik, de fejét nem fordította oda.

- Nem megyek, mondd el, hogy mit csinálsz a padtársammal!

- Szerinted mit csinálnék, mikor mindannyian itt vagytok? – fordult felé, és szemei szinte villámokat szórtak.

- Áááh, már értem, te meg te… – mutogatott mindkettőnkre – szeretitek egymást! – vigyorgott elégedetten.

- Micsoda? Te megvesztél? – csattantam fel.

- Pedig nagyon úgy néztek ki.

- Aigoo… komolyan, Eunhyuk, ugye, ezt te magad sem hiszed el? – kérdeztem.

- Akkor is úgy néztek ki! – hangjából észre lehetett venni, hogy most igencsak besértődött.

- Féltékeny vagy? – kérdezte Sungmin felvont szemöldökkel.

- Nem! De felejtsetek el, jó? Inkább elmegyek! – mondta, azzal felállt, és bement a házba.

Összenéztünk, majd elmosolyogtuk magunkat, de még mindig nem keltünk fel. Ekkor olyan dolog történt, amire még csak álmomban sem számítottam. Bár tanulhattam volna a nem sokkal ezelőtti esetből, mégis elbambultam.

Arca közeledni kezdett felém, majd megpuszilta a homlokomat, az orrom hegyét, végül az arcomra is kaptam egyet. Azt hittem, hogy itt vége is lesz, de nem…

Újra szemeimbe nézett, majd ajkai súrolni kezdték az enyéimet, de nem értek össze teljesen. Pupilláim kitágultak a váratlan érintéstől, el akartam húzódni, de képtelen voltam rá. Izmaim nem engedelmeskedtek, mintha nem is léteztek volna.

Sungmin eltávolodott tőlem, és arcomat fürkészte. Szívem közben ki akart szabadulni a mellkasomból, és hevesen dübörgött. A fiú mosolyogni kezdett, szinte már diadalittasan, és újra összeértek ajkaink.

Feladtam minden ellenállásom, és csak hagytam, hogy történjen, aminek történnie kell. A gondolatok megszűntek, elillantak a fejemből, és helyüket felváltotta az üresség. Testemen mintha áram futott volna végig, bizsergető érzést hagyva maga után. Szemeimet lassan lehunytam.

Valami motoszkálni kezdett a fejemben, de nem foglalkoztam vele. Szemeimet lehunyva tartottam, és újra megszűnt körülöttem minden.

Lassan váltak el ajkaink egymástól, és a levegőt is kapkodva vettük, miközben egymás szemébe néztünk. Próbáltam megfejteni, hogy most mi járhat a fejében, de még az is nehezemre esett, hogy bármi másra gondoljak az ajkain kívül.

Végül arcán széles mosoly terült el, és ezek után szemei is csillogni kezdtek a boldogságtól. Valahogy nem tudtam visszamosolyogni, olyan érzésem volt, mintha megcsaltam volna valakit. És ekkor beugrott az a személy, aki miatt minden áldott nap felkelek. Yesung, igen, ő az, akiért a szívem dobog, és mindennél jobban szeretem. Hiába tudom, hogy ezt nem kellene, mert ez örökre csak egy álom marad, de nem tudok mit tenni ellene, nem tudom utálni.

Muszáj lesz valamit tenned, Hyunsoo! Lehet, hogy életed szerelme van most itt veled szemben! Nem szalaszthatod el egy álom miatt! – próbáltam meggyőzni magam, mindhiába.

Minden szó nélkül felpattantam a földről, ezzel is lelökve magamról Sungmint, és elviharzottam, vagyis inkább csak próbáltam, mert a szőke fiú utánam nyúlt, és megállított.

- Valami baj van? – kérdezte halkan. Megráztam a fejem, de nem fordultam felé. Most mit tegyek? Miért történik ez velem?

Ám ebben a pillanatban, megfordított és lehajolt, hogy ismét szemembe nézhessen. Zavaromban pislogni kezdtem, és emiatt tök idiótának éreztem magam.

- Öhm, sajnálom, hogy csak úgy lelöktelek magamról.

- Nincs semmi baj, de most nekem kell bocsánatot kérnem, amiért csak úgy megcsókoltalak!

- Én nem bántam – mondtam alig hallhatóan, de arckifejezése láttán tudtam, hogy meghallotta. Ekkor váratlanul, mintha nem is én lennék, közelebb húzódtam hozzá, és átöleltem.

Eközben Sungmin teste megmerevedett váratlan reakcióm miatt, majd érezni lehetett, ahogy izmai elernyednek, és átkarolja derekam, végül szorosan magához húzott.

- Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom, hogy csak úgy rád rontottam - suttogta a fülembe újra.

- Tényleg semmi baj, Sungmin! El is lökhettelek volna magamtól, de egyszerűen nem tudtam megtenni.

- Miért nem?

- Nem tudom!

Erre már nem válaszolt, csak szorosan tartott. Nyakához bújtam, és beszívtam az illatát, közben pedig éreztem, hogy kíváncsiskodó tekintetek pásztáznak végig minket. Hátrafordultam, és megérzésem beigazolódott, a fiúk egytől egyig ott álltak az ablakban, és minket bámultak. Észre se vettem, mikor mindannyian távoztak az udvarról.

- Azt hiszem, hogy figyelik minden lépésünket - kuncogtam újra Sungmin nyakához bújva.

- Nem baj, ezen elcsámcsognak egy darabig - mondta nevetve.

- Azt meghiszem! - válaszoltam.

Egy darabig így álltunk, mikor sötétedni kezdett, a felhők is szép számmal jelentek meg az égen.

- Remek, mindjárt esni fog, ideje hazamennem - mondta Sungmin, majd elengedte a derekam, és megfogta a kezem. - Gyere, menjünk be.

A szobába érve persze, megrohamoztak a többiek minket. Mindenféle kérdést tettek fel, mindent tudni akartak. Gyorsan elmondtuk nekik a sztorit, bár abban még nem voltam biztos, mit is érzek valójában.

- Nemsokára esni fog - szólalt meg Ryeowook - Menjünk haza, srácok!

- Nem akarok! - hisztizett Eunhyuk. - Olyan jó itt lenni.

Mintha Isten is azt akarta volna, hogy így történjen, megszólalt a telefonom.

- Halló - szóltam bele, miután felkaptam az asztalról, és elhúztam a zöld gombot.

- Hyunsoo-ah! Nem tudok ma hazamenni, túlóráznom kell, apád is sokáig marad, egyedül leszel este, ha van valami baj, hívj fel!

- Oké, értettem, de anya, pár barátom itt aludhat? Úgy is mindjárt leszakad az ég.

- Persze, holnap úgy is szombat van.

- Köszi, anya! Vigyázz magadra, szeretlek.

- Én is, most leteszem - azzal a telefon elnémult.

- Itt maradhattok éjszakára, ha gondoljátok, nem lesz itthon senki rajtam kívül – fordultam a fiúk felé.

- Végre valami jó hír! - kiáltott fel Eunhyuk.

- Én szerintem hazamegyek- állt fel Kyuhyun, és Sungmin is jobbnak látta, ha inkább hazamegy.

- Akkor kikísérlek titeket – ajánlottam fel, és már az előszobába indultunk, mikor Donghae utánunk kiabált.

- Várjatok, szakad az eső - fordult vissza az ablakhoz.

- Keresek ernyőt! - mondtam, és elindultam néhány után kutatni.

Pár perc múlva, kezemben két esernyővel tértem vissza. Shindong eközben kijelentette, hogy ő is haza akar menni. Így úgy döntöttünk, hogy ketten használunk egy-egy esernyőt. Kyuhyunnal álltam párba először, aztán azon kaptam magam, hogy a párom eltűnik mellőlem, és Sungmin karolja át a vállam. Csak pislogtam rá, majd Kyuhyunra, és vissza, végül nevetni kezdtem.

- Nem gondoltad, ugye, hogy hagylak vele menni? – mutatott barátjára, aki villámokat szórt felé a szemeivel.

Megráztam a fejem, ezután elindultunk a sötét éjszakába. Őszintén bevallom, mindig is féltem a sötétben, így jólesett, hogy többen mentünk ki a buszmegállóhoz. Ekkor még eszembe se jutott, hogy egyedül kell majd hazamennem.