2. rész

Másnap reggel megint apukámtól kaptam az ébresztést, de most valahogy lelkesebben keltem ki az ágyból. Még én is meglepődtem magamon.

A buszhoz megint jóval hamarabb kiértem, de hirtelen megtorpantam, mikor egy ismerős alakot pillantottam meg a szemem sarkából. Kis időmbe telt, mire felfogtam, hogy az a szőke hajú fiú volt, az új osztályomból.

Vajon mit keres itt? Tegnap reggel nem láttam, vagy csak nem vettem észre? – elmélkedtem, miközben megérkezett a busz. Felszálltam rá és megint az ablak mellett kötöttem ki.

            - Nem baj, ha leülök melléd? – jött a kérdés a másik szék felől. Felnéztem a hang tulajdonosára, és meglepettségemben csak bólintottam. – Köszönöm. Egyébként a nevem Lee Sungmin. Te vagy az új lány, nem igaz? – mosolygott rám kedvesen.

            - De, én vagyok.

Tehát mindenki így hív az osztályban. Remek, remélem, hamar elfelejtik. - futott át az agyamon. Az út további részét csendben töltöttük, ami már kezdett kissé kínossá válni, így bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, mire Sungmin az egyiket kihúzta.

            - Mit hallgatsz? – érdeklődött, miközben a saját fülébe dugta – Oh, te jó ég! Te szereted az Innocent Planet-et?

            - Igen, mi a baj ezzel?

            - Áh, semmi. Csak a leadere egy idióta! – rázta meg a fejét.

            - Micsoda? Miért mondod ezt Yesungra? Elment az eszed? Ő a legjobb a világon - kezdtem dühbe gurulni.

Mit képzel ez magáról, hogy csak úgy leidiótázza?! Nem érdekel, hogy jól néz ki és nagyon jóképű, de a „szerelmemet” ne idiótázza le!

            - Látom, nagy rajongója vagy… Ne haragudj, amiért ezt mondom, de ez tényleg igaz.

            - De ezt te honnan tudod? – érdeklődtem.

            - Az most itt nem lényeg, majd egyszer te is megtudod.

            - Nem hiszek neked!

            - Azt hiszed, hogy hazudok? Pedig tényleg igazam van!

Aish… komolyan, ez a srác… Nem ilyenre terveztem az első beszélgetésünket. Lehet, hogy ezzel most örökre elvágtam magam nála – jelent meg a fejemben, amitől gyorsan lelombozódtam.

            - Nem döntöttem még el, hogy hazudsz, vagy sem.

            - Értem. – Láttam rajta, hogy nagyon bánthatta ez a mondatom.

            Az út további részét ismét csendben töltöttük. A sulihoz érve letorlódtam a buszról, és meg sem álltam a teremig. Észre se vettem, hogy Sungmin mögöttem lépkedett. Az emeletre érve beléptem a drága osztályomba, majd a helyemre siettem.

            - Jó reggelt! – köszönt illedelmesen Eunhyuk.

            - Oh, szia! – mosolyogtam rá. Fel se tűnt, hogy már ott ült mellettem.

            - Szia Hyunsoo! Hogy vagy? Jól aludtál? – érdeklődött Shindong, miközben kihúzta az előttem levő pad székét.

            - Szia! Fogjuk rá, hogy jól aludtam, és jól vagyok!

            - Miért nem aludtál jól? – kérdezősködött tovább.

            - Még mindig izgultam a suli miatt.

            - Yah! Shindong, szállj már le róla, nem látod, hogy most nincs kedve veled társalogni? – lépett oda mellém a barna hajú, nagyon magas fiú. – Szia, a nevem Kyuhyun, és ne is foglalkozz vele, inkább beszélgess velem.

            Nem válaszoltam, csak mosolyogva bólintottam egyet. Nem tudtam mire vélni ezt a nagy barátkozást, de örültem, hogy megismerhettem őt is.

            - Mi az, hogy ne beszélgessen velem, Cho Kyuhyun? Mi? Tegnap nemigen akartál foglalkozni vele! – kezdett ideges lenni Shindong.

            - Az legyen az én dolgom, de valld be, hogy tetszik neked!

Shindong arca hirtelen pirosra váltott.

            - Nincs igazad!

            - Már mindegy! Hyung, az arcod mindent elárult – vigyorgott rá.

Shindong inkább hátat fordított neki és úgy tett, mintha besértődött volna.

            - Ah, ne is foglalkozz velük, ők mindig ilyenek! – rázta meg a fejét a legalacsonyabb fiú, miközben felém fordult. – Amúgy a nevem Ryeowook, örülök, hogy megismerhetlek.

            - Én is örülök – mosolyogtam.

            - Láttam, hogy reggel Sungminnal jöttetek be a suliba – huppant le mellém padtársam.

            - Igen, a buszmegállóban találkoztunk, de igazából nem sokat beszélgettünk. De nem együtt jöttünk fel.

Ne mondd el neki, hogy szinte már az első beszélgetésetek kisebb vitába torkollott!

- De igen! Sungmin mögötted volt, mikor beléptél a terembe.

            Becsengettek, így már nem volt időm válaszolni. Egész órán azon járt az agyam, hogy miért mondhatta azt Sungmin Yesungról. Abban biztos voltam, hogy valamit titkol előlem, de még nem tudtam rájönni, hogy mit. Odamenni biztos nem fogok hozzá, hogy kifaggassam…

            Mikor ezt a témát jól kiveséztem fejben, gondolataim újra Yesung körül kezdtek el forogni. Magamban dúdolni kezdtem egyik számát, és már csak attól elolvadtam, hogy a képe megjelent a képzeletemben. Az a tökéletes mosolya, gyönyörű, sötétbarna szemei és telt ajkai. Még a hideg is kirázott tőle. Mindennél jobban szerettem őt, és nem tudtam egy idiótának elképzelni.

            - Hé! Veled meg mi van? – bökött oldalba Eunhyuk, ezzel is felébresztve álmodozásomból.

            - Oh, nincs semmi, csak elbambultam – próbáltam kivágni magam.

            Vigyorogva fordult vissza a tanár a felé, de amint láttam, fogalma sincs, hogy miről magyarázhat. Na, nem mintha én tudtam volna, ezért inkább úgy tettem, mintha jegyzetelnék.

Természetesen nem az anyagot írtam, hanem csupa olyan szó állt a lapon, ami először eszembe jutott. Hogy mik is voltak ezek? Hm… az Innocent Planet tagjainak neve, akik nem mások, mint Yesung, Leeteuk, Heechul, Kangin és Siwon. Yesung neve többször szerepelt a lapon, mindenféle színessel felírva, szívecskékkel körülvéve.

            Észre se vettem, hogy Eunhyuk éppen a lapomat bámulja. Rámutatott a „szerelmem” nevére és rám nézett.

            - Kitalálom, ő a kedvenced! És nagy rajongója vagy az Innocent Planetnek.

            - Igen, ők a kedvenceim, és igen… Yesung a fő kedvenc. Miért?

            - Mert az a fiú egy pöcs, nem is érdemli meg, hogy a neve a papírlapra kerüljön.

Megint szidják őt, de már megint miért? Ezt komolyan nem hiszem el, most már tényleg megkérdezem Shindongot, meg a többieket is!

            Az órának vége lett.

            - Shindong! Kérdezhetek tőled valamit? Te ismered az Innocent Planetet? – léptem oda hozzá.

            - Miért kérded?

            - Csak úgy… - elhallgattam egy pillanatra. - Csak mert nagyon szeretem őket, és a kedvencem Yesung, és azt hittem, hogy te is ismered.

            - Igen ismerem, de Yesung nevét kérlek, ne is ejtsd ki előttem! Ki nem állhatom! Meglepődtem, ismét nem értettem az egészből semmit.

            - Miért lettél ilyen ideges, Shindong? – érdeklődött Ryeowook. – Miről beszélgetettek?

            - Csak az Innocent Planetről.

            - Micsoda? És kitalálom, Yesung a kedvenced. – Elhallgatott, majd mikor látta rajtam, hogy nem fogok válaszolni, hozzátette: – Valahogy sejtettem, hogy ő az. De jól gondold meg, mert ő egy áruló!

            - Így van, felejtsd el őt! Ne is foglalkozz vele! – tette hozzá Kyuhyun is, miután szépen kihallgatta a kis beszélgetésünket.

            - Na, jó, valamit nem értek. Miért mondja azt mindegyikőtök, hogy ő egy idióta? Mi bajotok van vele?

            - Azért, mert mi ismerjük őt, és tudjuk, hogy milyen féreg – állt fel a helyéről Sungmin is.

            - Micsoda? Ti ismeritek? De az hogy… - nem folytattam, mert hirtelen dolgozni kezdett az agyam. Leültem a pad tetejére és gondolkozni kezdtem.

Na, lássuk csak… Mivel a fiúkkal nagyjából egyidősek vagyunk, így mindenkinek tizennyolc és húsz év között kell lennie. Yesung is húsz éves, ami azt jelenti, hogy a mi korosztályunk, tehát… Úristen, ez lehetséges? Tényleg az osztálytársuk volt? És ebbe az iskolába járt? Ki kell derítenem, hogy mi történt, miért beszélnek így róla – morfondíroztam.

            - Hahó, Föld hívja Hyunsoot! Itt vagy?

            - Igen – bólintottam, miközben próbáltam magamhoz térni. – Lehet egy kérdésem? Yesung az osztálytársatok volt?

            - Igen, az volt, és nagyon jóban voltunk, de aztán történt valami, amiről egyelőre nem kell tudnod, így elváltak útjaink – állt fel Donghae is a helyéről, és odalépett hozzánk.

            - Tehát ebbe a suliba járt? Ebbe az osztályba? – kezeimet gyorsan arcomhoz kaptam, és nem akartam elhinni, amit hallottam.

            - Azért ennyire ne halj meg tőle! – forgatta a szemeit Kyuhyun.

            - Bocsánat, csak tényleg nagy rajongója vagyok, de még akkor sem értem, hogy miért utáljátok.

            - Ne aggódj, idővel megtudod! – hajolt közelebb Sungmin. Zavaromban csak elfordítottam a fejemet, és Eunhyukra néztem.

            Ennek a szünetnek is vége lett, és hát, nem igazán kerültem közelebb a megoldáshoz. Miközben az egész osztály visszavándorolt a helyére, a matektanár lépett be a terembe. Mindig is utáltam a matekot, sose volt az erősségem.

            - Jó reggelt, mindenkinek! Látom, új diák érkezett zűrös osztályunkba. Kérlek, állj fel, és mutatkozz be!

Vonakodva álltam fel, elmondtam a nevemet, hogy honnan jöttem és miért. Majd miután bejeztem meghajoltam és visszaültem. Ez az óra irtó lassan telt el, próbáltam figyelni, de valami mindig elvonta a figyelmemet. Mivel elég közel ültem a fiúkhoz , így mindig valaki szólt hozzám. Képtelenség volt odafigyelni, na, persze ez annyira nem bántott. De egy idő után már síri csend volt körülöttem.

            Nem sokkal később azon kaptam magam, hogy a telefonomat bámulom, pislogás nélkül. A háttérképemet nézegettem, persze, már sejthető, hogy ki volt rajta. Igen, Yesung cuki mosolya köszönt vissza a kijelzőről.

Szemem sarkából láttam, hogy az egyik irányból repül valami felém, de mire feleszméltem, egy papírgalacsin landolt a fejemen. Kinyitottam a gyűrött lapot, amiben ez állt:

Ne bámuld már ennyire feltűnően! A végén kifolyik a nyálad! Ha-ha!

Szúrós tekintettel néztem Kyuhyun felé, biztos voltam benne, hogy ő küldte. Sejtésem be is igazolódott, mivel a fiú már szinte majd kiesett a padból, annyira nevetett.

            Ryeowook olyan rendes volt, hogy még az iskolába is körbevezetett. Minden emeletet körbejártunk, megmutatta a termeket, sőt, még a tetőre is kimentünk. Ott leültünk egy padra, és beszélgetni kezdtünk, mikor rezegni kezdett a telefonja.

            - Hol vagytok most? – kérdezte Eunhyuk a vonal másik végén.

            - Fent vagyunk a tetőn Hyunsoo-val. Miért?

            - Várjatok meg ott, mindjárt felmegyünk mi is! – mondta, azzal letette a telefont.

            Nem sok időbe tellett, és a kis csapat már fent is volt, és felénk tartott.

            - Már mindenhol kerestünk titeket, azt hittük, hogy elvesztetek – panaszkodott Eunhyuk –Attól féltem, elraboltad a padtársam.

            - Csak nem félted? – bökte oldalba Kyuhyun.

            - Te olyan hülye vagy! – fújta ki a levegőt Ryeowook, miközben fejét ingatta. Mindenki hangos nevetésben tört ki a fiú reakciója láttán.

            - De ti mit csináltok itt fent kettesben? – nézett egyikünkről a másikunkra Donghae.

            - Mi csak körbejártuk az iskolát, és pihenésképpen leültünk ide – válaszolt helyettem is Ryeowook.

            - És minket fel se akartatok hívni? – görbült le látványosan a szája.

            - Nem sokáig akartunk fent maradni, szóval ne aggódj, Lee Donghae! – kuncogott a mellettem ülő fiú.

Meg se mertem szólalni mellettük. Csak csendben figyeltem őket, mikor a hangszóróban megszólalt egy zene. Egyből felismertem szerelmem hangját, de igyekeztem leplezni örömömet, hiszen tudtam, hogy a fiúk nincsenek odáig érte.

Milyen kár, pedig olyan jó hallgatni a hangját, látni, ahogy mosolyog.  De azért lábam a szám ritmusára dobogott.

A dal végén mindannyian rám néztek, és az arcomat kémlelték. Persze, úgy tettem, mintha ezt észre se vettem volna, csak bámultam magam elé. Ám az álarcom nem sokáig bírtam megtartani, elnevettem magam.

- Mi az? Min nevetsz? – húzta fel szemöldökét Kyuhyun.

- Látnotok kéne magatokat! – vigyorogtam. – A szemeitek majd’ kiesnek, annyira bámultok rám. Komolyan azt hittétek, hogy most visítva fogok itt rohangálni?

- Nem, csak azt hittük, hogy legalább vigyorogni fogsz, és majd bambán bámulsz magad elé. De örömmel látom, hogy tévedtünk – mosolygott rám Shindong.

- Tudom, hogy ti nem szeretitek őt vagy őket - mindegy, az most lényegtelen -, ezért visszafogtam magam. Sejtettem, hogy nem esne jól nektek, ha itt elkezdenék lelkendezni, igaz? – néztem rájuk, mire mind heves bólogatásba kezdett.

Épp, ahogy sejtettem. De még mindig nem tudom, mi az oka, annak, hogy nem szeretik. Akkor is kiderítem valahogy… – kezdett egyre jobban furdalni a kíváncsiság.

            - Oh, csengettek! Nyomás, skacok, ideje visszamenni órára – szólalt meg hirtelen Sungmin a Földről, ezzel megzavarva gondolatmenetemet. – Gyerünk, tápászkodjatok már fel!

            Szép lassan sikerült mindenkinek összeszednie magát, és elindultak az ajtó felé. Én még mindig a padon ültem, és néztem utánuk, ahogy elmennek, vagyis azt hittem, hogy elmennek.

            - Yah! Hyunsoo! Te nem jössz? Gyere, menjünk le együtt! – kiabált vissza Eunhyuk.

            - Emeld meg magad, és nyomás! Gyerünk-gyerünk! Kapkodd már magad! Azt hitted, hogy itt hagyunk csak úgy? – bújt ki a többiek között Ryeowook.

Mosolyogva álltam fel a padról, és a fiúk után siettem. A teremhez érve mély levegőt vettem, és izgulni kezdtem.

Vajon mit fognak gondolni rólam? Vajon ribinek fognak nézni azért, amiért már egyből az osztály szépfiúival haverkodtam össze? Na, de Hyunsoo, téged ez sosem zavart! Az igazi otthonodban is mindig furcsán néztek rád, azért mert más vagy, mint a többi! Szedd össze magad, és nyomás be a terembe!

Végül sikerült belépnem. A helyemre siettem, de Eunhyuk észrevehette, hogy valami nem stimmel, azonnal felém fordult.

            - Mi a baj? – kérdezte suttogva.

            - Nincs semmi csak… - elhallgattam.

            - Csak? Látom, hogy van valami baj, kérlek, mondd el! – nyaggatott tovább.

            - Csak tudod, a régi iskolámban nem voltam valami közkedvelt személy, azért, mert félig koreai vagyok. És most attól féltem, hogy majd itt se fognak kedvelni, és másként fognak rám nézni amiatt, hogy egy nap után csak fiúk vesznek körül.

            - És ezzel mi a baj? Miért baj, ha csak fiúk a barátaid? És mi van akkor, ha a fiúk értelmesebbek, mint a lányok?

            - Nincs azzal semmi baj, csak megijedtem.

            - Ne aggódj, a fiúk már elfogadtak, és persze, én is, pedig ez nálunk nem egyszerű. De gondolom, már észrevetted, hogy mi vagyunk az osztály „rosszfiúi” – mutatott idézőjelet ujjaival –, így velünk nehéz jóban lenni. De neked sikerült egy nap alatt beilleszkedned közénk, és a srácok is egytől-egyig elfogadtak. Tuti, hogy pikkelni fognak rád emiatt, de akkor sem lesz gond, mert mi itt leszünk neked, és vigyázunk rád.

            - Na, végre valami értelmeset is mondtál, Lee Hyukjae! Büszke vagyok rád! – lépett a széke mögé Kyuhyun.

            - Mi tényleg befogadtunk magunk közé, ami azt jelenti, hogy most már a mi pártfogásunk alatt vagy, vagyis mi vagyunk az őrangyalaid! – vigyorgott rám Sungmin.

            Meglepődtem, mikor meghallottam a hangját, hiszen reggel óta egy szót sem szólt hozzám, így azt hittem, hogy örökre elvágtam magam nála. Gépiesen fordultam felé, mikor megláttam mosolyát, hirtelen semmi másra sem tudtam koncentrálni, csak rá. Arcomon megjelenhetett a csodálkozás, mert hangos nevetés tört ki mellettem.

            Zavaromban megráztam a fejemet és elfordultam. Szerencsémre ekkor lépett be a tanár a terembe, így mind kénytelenek voltak a helyükre menni.

Bár már nem is érdekel… Ki tudom magyarázni magam, ha történik valami, ebben mindig is jó voltam.