4. rész

Három másodperc alatt megfeledkeztem róluk. Csak magamra figyeltem, mikor valakinek a kezét a vállamon éreztem. Kizökkentett gondolkodásomból, és ijedtem ugrottam egyet. De amilyen szerencsétlen vagyok, majdnem leestem. Na, már csak az hiányzik, hogy eltűnjek a pad alá. De ciki lenne…

Felnéztem a kéz tulajdonosára, és Ryeowook mosolygó, kedves arcát pillantottam meg.

- Oh, hát te vagy az? – Titkon azért örültem neki, még akkor is, ha nem mutattam ki.

- Yah! Minket már észre sem veszel? – vágta be a durcát Eunhyuk. – A saját padtársadat nem is keresed? Hát, elég szomorú!

- Ne hisztizz már! Nem látod, hogy nincs jó kedvében? – huppant le mellém Shindong – Na, beszélgessünk egy kicsit, jó? – fordult felém. Bólintottam egyet, de nem néztem rá.

- Komolyan nem értjük, hogy mi a baj. Azt tudjuk, hogy azért vagy ilyen, mert félig európai vagy. De kérlek, avass be minket minden részletbe, hogy tudjunk segíteni, oké? – mondta Donghae közelebb lépve.

Nem is tudtam, hogyan vágjak bele. Ryeowook a kezét még mindig nem vette le a vállamról. Mikor észrevette tanácstalanságomat, bátorítóan megszólított.

- Nekünk nyugodtan elmondhatod – mondta.

Ennek hallatán egy kicsit enyhült a feszültség bennem, és beszélni kezdtem. Úgy éreztem, hogy nekik valóban elmondhatok mindent, bíztam bennük, bár nem is ismertem még őket. Elmeséltem nekik egészen kiskoromtól kezdve szinte mindent, hogy a szüleimnek miket kellett átélniük. Mindannyian figyelemmel követték a mondandóm, nem szakítottak félbe.

Elmeséltem az iskolai élményeimet is, hogy mennyien utáltak, mert ilyen vagyok. Beszéltem nekik barátnőmről is, hogy ő az egyetlen, akinek elmondhatok mindent. Azt is hozzátettem, hogy rettenetesen hiányzik, és emiatt egyedül érzem magam. Kis előadásom vége felé a könnyeim is megeredtek, és elnémultam.

- Tehát ezért nem bízol meg senkiben? Ezért zárod el magad a külvilágtól, és a diákoktól? Ezért is félsz velünk lenni? – kérdezte Eunhyuk.

- Igen, és sajnálom, hogy ilyen idiótán viselkedtem. Nem akartam ezzel megbántani senkit.

- Ennyi még nem elég ahhoz, hogy megbánts minket! – mosolygott Kyuhyun. – Megértjük, hogy így érzel, hiszen nem lehetett könnyű neked.

- De most már a barátaid vagyunk, így nem leszel egyedül – szólalt meg Sungmin. Ő is közelebb lépett, és kezét a bal vállamra tette.

Megint különös érzés járta át a testem, de most már rájöttem, hogy miért. Mind Sungmin miatt volt, teljesen elfeledtette velem Yesungot, vagyis csak addig, amíg a környezetemben volt. Még mindig szerettem az én énekesemet, de valami miatt vonzódni kezdtem ehhez a szőke hajú fiúhoz.

- Sungminnie, a szívemből szóltál – mosolygott Ryeowook a fiúra.

- Sungminnie? – kérdeztem vissza.

- Oh, hát, mivel ő a legjobb barátom, így csak én hívom így. Ugye, milyen aranyos?

- Igen, aranyos – mosolyogtam. De még milyen aranyos.

- Yah! Szálljatok le rólam! – durcázott be Sungmin is.

- De hisz’ nincs is rajtad senki! – röhögött Eunhyuk.

- Meg akarsz halni? – nézett gyilkos tekintettel rá, amitől a fiú még jobban röhögni kezdett.

- Pfff… cuki gyilkos! – vigyorgott Kyuhyun is.

Ennek hallatán mindenki nevetni kezdett, kivéve persze Sungmint, aki szívesen legyilkolt volna mindenkit a tekintetével. Ugyan kezét még mindig nem vette le rólam, de valahogy ez már nem is zavart.

- Gyertek, mert mindjárt vége van az ebédszünetnek. Jobb, ha időben visszaérünk – nézett az órájára Shindong.

A két kéz eltűnt a vállamról, amitől a feszültség is kezdett visszaszivárogni a testembe. Hátamon végigfutott a hideg és felálltam a padról, még utoljára lenéztem a parkba, majd egy jó nagyot nyújtóztam. Tüdőmet teletöltöttem friss levegővel, amit lassan fújtam ki, miközben karjaimat magam mellé engedtem.

- Hyunsoo-ah! Jössz velünk? – kérdezte Eunhyuk, mikor megállt, és felém fordult.

- Ez nem kérdés, még szép, hogy velünk jön! – karolt belém Ryeowook.

- De…

- Jobb, ha nem ellenkezel! Hidd el nekem! – vágott a szavamba padtársam, és ő is belém karolt.

- Na, akkor végre elindulhatunk már? – toporgott Donghae.

Úristen, most megint mit fognak gondolni rólam? Megint kezdődni fog elölről? Ah, ha most meglátják, hogy másik két fiú karol belém, megint mutogatni fognak rám. Aish… de hiszen ők már szinte mindent tudnak rólam, és nem zavarja őket másságom. Vagyis tényleg azt jelenti, hogy elfogadtak? Vajon tényleg ki fognak állni mellettem? – gondolkoztam, miközben a teremhez mentünk.

Megérkezve, megint éreztem, hogy minden porcikám ellenáll, bár ez a fiúkat nem izgatta, csak beléptek velem a terembe. Minden szem ránk szegeződött. Éreztem, ahogy lábaimból kimenekül az erő, és a fejemben egy hang hevesen tiltakozni kezdett. De még mindig nem tudtam mit tenni, a feszültség viharként tombolt bennem. Eunhyuk megérezhette, ahogy elönt a pánik, és az ujjait a kezem köré kulcsolta, és megszorította.

Ryeowook út közben elengedett, és a helyére ment, hogy kivegyen valamit a táskájából. Ekkor már éreztem, hogy eluralkodik rajtam a félelem, hiszen részben neki is köszönhettem, hogy ennyi ideig higgadt tudtam maradni, és csak belülről feszített. A közelsége olyan biztonságot nyújtott, amit eddig nem sok mindenkinél éreztem. Most már arcomon is megjelenhetett a pánik és a félelem keveréke, bár Eunhyuk csillapított rajta egy kicsit.

Sungmin bíztatóan rám nézett, és mellém lépett.

- Nem lesz baj. Ne felejtsd el, mi itt vagyunk neked – suttogta a fülembe. – Eunhyuk majd vigyáz rád – azzal megállt a székénél és leült.

Hallottam, ahogy susmognak körülöttünk:

- Ez nem az új lány? És máris Eunhyukkal sétálgat, miközben ő látványosan fogja a kezét annak a lánynak – mondta egy lány irigykedve.

- Én már több mint egy éve járok ide, de még arra se méltatnak, hogy köszönjenek, neki meg egyből már a kezét is megfogják. Ah, milyen idegesítő! – hisztizett egy másik is.

- Csak nincs valami baj? – lépett eléjük Kyuhyun. – Ha jól hallottam, Eunhyukról beszéltetek! Igazam van?

- Igen, igazad van! De ez akkor sem ér, hogy azzal a lánnyal így bántok! – mutatott felénk.

- Yah! Kim Shinhyun! Neked ahhoz semmi közöd, hogy mi mit csinálunk! Miért vagy ilyen ellenszenves? – fordult hátra Sungmin is.

- Hogy miért? Mert még csak pár napja van itt, és úgy foglalkoztok vele, mintha valami királynő lenne. Pedig csak egy lány. Mikor én jöttem ide, akkor észre se vetettek!

- Arra nem gondoltál, hogy esetleg ismerhetjük is? – Shindong se hagyta szó nélkül ezt a kis beszélgetést. – Szóval jobb, ha most befejezed a hisztit, inkább foglalkozz magaddal.

- Egyébként megvolt az oka, hogy miért nem figyeltünk rád – bökte oda Kyuhyun is.

Tehát akkor tényleg megvédenek. Azt hittem, hogy csak viccelnek. Ők tényleg a barátaim lennének? Akkor most már közéjük tartozom? – gondolatmenetemet Eunhyuk zavarta meg, amikor egy pillanatra megállt, a hisztis lány felé fordult, elővette érdeklődő tekintetét, és alaposan szemügyre vette őt.

- Oh, nézd csak, ott nincs elég alapozó az arcodon! – mutatott a lány arcára. – Így egyikünknek se fogsz tetszeni! - Ezen az egész osztály felmordult, és hangos nevetésbe kezdtek. Tetszett nekik, hogy a lány így beégett a suli menői előtt.

Leültünk a helyünkre, majd Ryeowook lépett elénk, és valamit tartott a kezében.

- Tessék, itt van egy kis csoki, ettől jobb lesz a kedved! – mosolygott. – És kérem a telefonod!

- Minek neked? – kérdeztem meglepetten.

- Ah, csak add ide! Gyerünk… gyorsan! – nyújtotta a kezét felém, felfordított tenyérrel.

Nem volt mit tennem, muszáj volt odaadnom neki. Kotorászni kezdtem a táskámban, de ott nem volt. Elvesztettem. Pedig nem olyan rég még nálam volt. Aztán a nadrágomban is keresni kezdtem, ott se találtam. Totálisan megbizonyosodtam róla, hogy elhagytam.

- Csak nem ezt keresed? – mutatta fel Shindong a készüléket, miután befejezte a vitát.

- Omo… de igen, hol találtad?

- Mikor felálltál a padról, ott hagytad magad mellett, és valahogy sejtettem, hogy ott fogod felejteni. Amint látom, igazam is lett.

- Nagyon szépen köszönöm – mondtam, miközben elvettem tőle. – Tessék, itt van! – nyújtottam át Ryeowooknak – De még mindig nem értem, hogy minek neked.

Felnyitotta a képernyőzárat, és arcán láttam, hogy valami nem tetszik neki. Basszus, elfelejtettem, hogy Yesung a hátterem. Le kell cserélnem, mihelyst visszakapom azt az átkozott mobilt. Bár folytatta akcióját, de még mindig értetlenül ültem a helyemen.

Pár másodperc múlva vissza is adta, majd nézni kezdtem, hogy mit csinált vele. Felnyitottam és a nevét pillantottam meg, valamint egy telefonszámot.

- Az az én számom, ha valami gond van, vagy csak társaságra van kedved, csörgess meg – mondta bájos arccal. – Megcsörgettem magam, így el tudom menteni a tiedet is.

- Te hamarabb megadtad neki a számod, mint a padtársa? – kapta fel a fejét Eunhyuk, majd kikapta a mobilomat a kezemből. Pötyögni kezdett, és visszatette a kezembe a telefont. – Tessék, most már engem is hívhatsz.

- Komolyan, borzalmasan fárasztó vagy! – rázta meg a fejét Ryeowook.

- Tudom, hogy így szeretsz!

- Hogy? – jött oda Donghae is.

- Úgy, hogy borzalmasan fárasztó vagyok.

- Na, ebben biztos lehetsz! – vigyorgott rá barátja. – De ha jól hallottam, telefonszám cserélés volt, szóval, kérem a mobilt! – nyújtotta kezét felém.

Hangosan kifújtam a levegőt, és a kezébe nyomtam. Felnyitotta ő is, majd szemei elkerekedtek, mikor meglátta a hátterem.

- Ez komoly? Most komolyan ő a háttered? – fordította felém.

- Igen. Miért, kinek kéne kint lennie? – kérdeztem, miközben félre fordítottam a fejem.

- Mondjuk, nekünk! Eunhyuk-ah! Pattanj fel, és gyere ide! – utasította az éppen utasította a fiút, aki közben lefeküdt a padra fiút.

- Mit akarsz már megint? – kérdezte tőle a másik, hangjában gúnyt véltem felfedezni.

- Majd meglátod! Csak állj már fel, és gyere ide!

Eunhyuk kinyújtóztatta elgémberedett testrészeit, majd a fiúhoz szökkent, aki a telefonomat bűvölte. Mikor rájött, hogy mit tervez barátja, széles mosoly jelent meg az arcán, és szemeiben izgatottság csillogott.

- Na, akkor jól figyelj – fordította maguk felé a készüléket – Egy, kettő, három! – a telefonom hangosan csipogott egyet. Ekkor esett le, hogy képet csináltak. Csak nem azt fogják kitenni… Csak nem?

Még meg is nézték a képet, láthatóan nem tetszett nekik, így újat csináltak. A régieket nem törölték ki, benne hagyták a memóriájában. Ellőttek egy pár képet, majd végignézték őket újra, és láttam, ahogy az egyiknél nyomkodni kezdik a kijelzőt. Tehát mégis csak kiteszik magukat.

Eunhyuk visszaült mellém, és önelégült mosoly jelent meg arcán. Donghae még bepötyögte a telefonszámát, kilépett a menüjéből, és boldogan mutogatta a telefont.

- Ugye, mennyivel jobban nézünk ki a háttereden, mint az az ember?

Hirtelen nem is tudtam, mit feleljek, nevetni kezdtem. Tulajdonképpen tetszett a két fiú a képen, olyan idétlen fejet vágtak rajta, főleg Eunhyuk.

- Yah! Lee Donghae! Minket kihagytatok! Nem zavar? – kiáltott fel a helyéről Kyuhyun.

- Akkor kapjátok fel magatokat, és gyertek ide! – utasította a többieket, akik egyből felpattantak a helyükről - Hyunsoo-ah, csinálsz rólunk egy képet?

- Hát, jó, végül is, már mindegy – egyeztem bele. A fiúk beálltak egymás mellé, majd mikor készen voltak, elszámoltam háromig, és ellőttem az első képet.

Még egy jó párat csináltam róluk, mikor Donghae odaszaladt hozzám, ismét kikapta a kezemből a telefonom, majd megint művészkedett egyet.

- Áh, ez jó lett! Woala, most már mindannyian a háttereden vagyunk! – vigyorgott. Mind odajöttek, megnézték a telefonom, és önelégült arccal ültek vissza a helyükre.

- Szünetben enyém a telefonod! – fordult felém Kyuhyun.

- Te is?

- Hahh… én nem maradhatok ki!

- Rendben, valahogy sejtettem, hogy te nem maradhatsz ki – vicceltem. Erre a mondatomra durcásan fordult vissza az asztala felé, majd elnevette magát. Egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy besértődött.

Sungmin nem várta meg a szünetet, felpattant a helyéről, felvette az asztalomról a mobilom, és ő is bepötyögte a számát. A zsebében megszólalt a telefonja, ebből tudtam, hogy ő is megcsörgette magát.

- Tessék, bár úgyis arrafelé laksz, amerre én, így nekem szólj leghamarabb, ha valami baj van, rendben? Egyébként, majd megmutatom, hogy hol lakom… Vagyis, majd én hamarabb megnézem, te merre laksz, hogy tudjam, hova kell majd mennem – nézett rám a szép barna szemeivel. Azt hittem, hogy ott helyben elolvadok a látványtól, de azért erőt vettem magamon, és megpróbáltam visszafojtani érzéseimet.

Velem még sosem történt ilyen. Első pillantásra még senkibe nem szerettem bele. Bár az is lehet, hogy csak egy kósza érzés, hiszen Yesungot mindennél jobban szeretem. Lehetséges, hogy most minden meg fog változni? El fogom felejteni őt? Ez a fiú olyan más… kívülről próbál erősnek mutatkozni, pedig ott van benne az a cukiság, ahogy Ryeowook is mondta, annyira aranyos. Túlságosan is aranyos, de tud ő cuki is lenni. Véleményem szerint ő a cuki fiú közülük. Na, nem baj, ez úgyis hamarosan ki fog derülni, hiszen egyre jobban meg fogom ismerni őket.

- Yah! Én nem lehetek az utolsó! Nem várom meg a következő szünetet! – állt fel hirtelen Kyuhyun, és odasietett hozzánk. – Add ide! Gyorsan! – nyújtotta a kezét Sungmin felé.

A fiú csak pislogott barátjára, annyira meglepődött, hogy Kyuhyun csak úgy ott termett előtte. Agya még fel se fogta, hogy mi is történik, csak állt ott dermedtem. Mikor végre észbe kapott, átnyújtotta a készüléket, és leült az előttem levő üres székre. Bepötyögte a számát, ő is megcsörgette magát, majd telefonom az asztalra tette, és visszaült a helyére.

Beszélgetni kezdtünk Sungminnal, de nem sokáig tudtunk, mert becsengettek. Áh, ezt nem hiszem el, pedig még csak most kezdtük el.

Az osztályterem lassacskán megtelt, minden széken ült valaki, mindenki a saját helyén foglalt helyet. A tanár is időben érkezett, egy percet se késett. Elkezdődött az óra, de a gondolataim még mindig kalandoztak valahol.

Valahogy most nem volt kedvem itt lenni, haza akartam már menni. Nagyon zsúfolt és eseménydús napom volt, végre kimondhatom, hogy barátaim is lettek, akikben megbízhatok. Talán még sem lesz ez olyan rossz, mint gondoltam…